A vár története

Történet | A vár építészeti leírása

Történet

A Bükk és a Mátra határán a Tarna-patak észak felé kiszélesedő völgye felett áll a vár. A középkorban a Tarna-völgyében észak felé vezető utak lezárására és ellenőrzésére igen alkalmas helyen épült, bár elsősorban földesúri magánvár volt, stratégiai szerepet alig játszott.

A honfoglalás után a Mátra vidékét az Aba nemzetség uralja, és a birtok elosztásakor a nemzetség egyik ága, a Borh-Bodon ág veszi birtokába az ősi pogány várat a mai fellegvár helyén. Az ezt követő századokban úgy ismerkedünk meg nevével, mint a kabar eredetű Aba nemzetség egyik birtokközpontjával. A név akkor csak a várra vonatkozott, magát a települést Sirok-aljának nevezték. A község későbbi eredetű mint a vár, mert a várat a régi feljegyzések először 1267-ben említik, míg a község első írásos említése 1302-ben történik Sirák névalakban, később 1389-ben nevezik meg egy oklevélben. A várat a régi birtokosa, a Bodon család építi a tatárjárás után, a községet pedig a vár későbbi tulajdonosa, a híres Tari család alapítja közvetlenül 1388 után.

Károly Róbert király a várat királyi várrá nyilvánítja, és a hozzá hű Kompolthy Imrét nevezi ki várnaggyá, kit ebben a tisztségében 1324-ben kelt levelében meg is erősít. 1331-ben a király visszaveszi az adományt, és egy Ehenyk nevű cseh vitéznek adományozza. A vitéz halála után 1337-ben ismét királyi vár lett, és erős őrséggel látták el. 1372-ben Nagy Lajos király kijavíttatja a várat, a munkálatok költségeit azonban Domoszlai Miklós hevesi alispán és siroki várnagy fizeti. A király ezért 2000 forint értékben neki adja zálogbirtokként. A vár alatti részen közben már kialakult a „szolgáló népek” telepe, amely alapja lesz a hamarosan kialakuló községnek. Fordulatot jelent a térség birtoklásában a Tari család megjelenése. Zsigmond király 1388-ban megengedi Tari Lászlónak szolgálatai elismeréséül, hogy kiváltsa a zálogból a várat és megtartsa magának és családjának. Tari László még abban az évben kifizeti a zálogösszeget Domoszlai Miklósnak, majd egy év múlva a várat új adomány címen meg is kapja a királytól.

Az új tulajdonos miután birtokba veszi a várat, alatta falut is alapít Sirok-alja néven, melyet a következő évben már oklevél is említ. (1389) Ekkor a következő helységek tartozntak még a várhoz: Verpelét, Nagyberek és Szajla. Sirok közvetlenül a vár alatt, attól délre fekszik, ezért nevezik a régi oklevelekben többféleképpen: Sirokallya, Sirokvárallya, Syrak, Syrok, végül Sirok. A falu 1426-ban és később 1454-ben Villa Sirokallya néven fordul elő. A „villa” latin szó magyar jelentése mezei lak, gazdasági major. Ez tehát világosan mutatja, hogy nem régen keletkezhetett a falu, és a települések kezdeti stádiumában volt. Később már Oppidum Siroknak írják, ami kis mezővárost, községet jelent.

Sirok a 15. század második felében már városi jelleggel bír, ahol vámszedő hely is volt. A Tari család utolsó örököse Tari László dédunokája György előbb összes birtokát zálogba vetette a Pásztói családnál, majd mivel örököse nem volt, 1465. február 8-án kelt oklevél szerint Budán, Pálóczi László országbíró előtt végrendeletével Sirokot Országh Mihály nádornak és saját sógora fiainak Kompolthy Miklósnak és Vencelnek adja 2400 forint ellenértékben. A két család birtokba veszi a várat. A Pásztóiak pert indítanak az új birtokosok ellen, amit el is veszítenek az ország nádorával szemben, és maga Mátyás király erősíti meg kedvenc nádorát Sirok birtoklásában 1475. május 24-én kelt adománylevelében. Ettől kezdve egy évszázadon át az Országh család uralja a térséget.

Országh Mihály nádor halála után négy fia: János, Ferenc, Imre és László 1522-ben kölcsönös örökösödési szerződést kötnek a Kompolthyakkal, amelynek értelmében örökös nélküli haláluk esetén birtokaik egymásra szállnak. A négy Országh fiú közül csak Lászlónak maradt fiúgyermeke, a vár végérvényesen Kristóf birtoka lesz. Országh Kristófnak kedvelt tartózkodási helye volt Sirok. Ide hozza ifjú feleségét is Zrínyi Ilonát, a szigetvári hős nővérét. Ezidőtájt növekszik meg különösen a vár katonai jelentősége. Buda török kézre kerülése, majd Hatvan eleste és az egri vár ostroma komoly figyelmeztetések. A török veszélyt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy bár térségünket még nem hódították meg, 1550-ben Sirok már adózik a töröknek.

Az 1555. évi gönci részleges országgyűlés elrendelte váraink megerősítését. A katonai tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy a törökök óriási létszámával és fegyverzeti fölényével, harci módszereivel szemben a küzdelmet a kis létszámú hazai véderő — a siker valamelyes reményében — kizárólag egyes megerősített helyeken, várakban, illetve azokból alakított zárólánccal veheti fel. Ezek az építmények annak előtte legfeljebb uraik közvetlen személyes védelmét szolgálták, most azonban egyszerre rendkívüli jelentőségre tettek szert. Ilyen vár szerepét töltötte be a siroki vár is. A vár ura, Országh Kristóf, — aki egyébként Nógrád megye főispánja és országbíró is volt — maradéktalanul eleget tett a gönci határozatnak. 1561-ben megerősíti a felső várat, megépíti az ó-olasz bástyát és az alsó-várat, az őrséget pedig 100 lovasra egészíti ki. Ennek az építkezésnek az emlékére helyeztetett el egy táblát az aló vár kapuja felett, melyet a 18. században Bél Mátyás, majd később Rómer Flóris is látott. Így megerődítve a várat, Sirok is beépül a végvár rendszerbe, mint Eger legerősebb, legjelentősebb elővára Cserép és Szarvaskő mellett. A siroki várnak különösen nagy jelentősége volt, mivel a hódoltság peremvonalán állt, és közvetlen harcérintkezésben volt a törökökkel, akik valóságos rémei voltak a Mátra aljának. Sirok védői az iménti módszerekkel sikeresen védelmezték a Tarna völgyét. Várunk erős, bevehetetlen vár hírében állt, a törökök meg sem próbálkoztak bevételével.

Országh Kristóf halálával 1567-ben kihalt a család fiúága, az utódok azonban nem frodítnaka figyelmet a vár állapotának megőrzésére. Amikor Eger vára 1596. október 14-én török kézre kerül, a siroki várat még nem támadják meg. Az október 26-án bekövetkezett mezőkeresztesi csatavesztés azonban megpecsételi Sirok sorsát. Jelentős török sereg közeledik Sirok felé Ali és Ahmed basák vezetésével, minek hírére az őrség Kátay Benedek és Helmeczy János várnagyok vezetésével elhagyja a várat,s a törökök így kardcsapás nélkül foglalták el azt. Hatvanhoz, Egerhez hasonlóan a siroki vár is katonai objektum lett. A török megerősíti az alsó várat, és új bástyákat húz, a falakat felmagasítja. Az építkezéshez a köveket a környékbeli lakatlan és elpusztult falvak templomaiból hordatja fel. A sarokbástya kváder kövein a románkori díszítmények ma is szépen láthatók. A vár belterületén és a várfalak melletti házakban török katonák és családtagjaik telepedtek meg, de a falu, Sirokalja a XVII. század közepéig magyar földesurak birtokában maradt.

A vár 1687-es ostrom alá vételéről semmi nemű adattal nem rendelkezünk. Rossi mester szerint a siroki várat Seron tábornok katonái 1687. október 22-én foglalták el. Egy osztrák történésztől kapott levélbeli tájékoztatás szerint Herbeville két napi ágyúztatás után bírta feladásra a törököket. Egy hiteles forrás szerint azonban — és ez a legvalószínűbb — október 2-án a török őrség ostrom nélkül feladta a várat, sőt még a hadifelszerelést és az élelem egy részét is ott hagyták. A töröktől elhagyott vár a kincstár rendelkezése alá került. Rendbe hozatták a szomszédos községek lakosainak ingyen munkájával, és császári őrséggel rakták meg. 1693-ban gróf Bagni Scipió megvásárolta a hozzá tartozó uradalmakkal együtt, de 1711 után a megegyezés értelmében ismét régi urai, a Nyáry örökösök, a Hallerek, ezek örökösei a Brudern bárók, az Orczyak vették birtokukba.

A Rákóczi szabadságharc idején (1703-11) a várat állandóan 100 lovas védte, míg Orczy István befolyására 1709-ben fel nem adták a felkelők. A szabadságharc bukása után a várat még rövid ideig meghagyták, de a haditanács elvben már hozzájárult annak lerombolásához. Doria császári tábornok már ekkor elvégezteti az első robbantásokat, és 1713-ban a többi magyar várral együtt végleg lerombolják. A falak leomlanak, a kazamaták összedőlnek, eltűnnek a falak magasítására mélyített árkok, a törmelék több méter magasan feltölti a várudvart. A falu életét, sorsát meghatározó szerepe véglegesen megszűnt. A csend és nyugalom fellegvára lett, de a romjaiban is lenyűgöző látvány előtt ma is csodálattal áll meg az idegen.

A vár építészeti leírása

A vár két külön részre tagozódik. A felső vár eredetileg belsőtornyos, szabálytalan alaprajzú volt, amelyet mintegy 10 méterrel mélyebben fekvő sziklába vágott külső védelmi öv erősített. Ide épült később a három, derékszög alaprajzú ó-olasz bástyával erődített alsó vár. A vár korai magja a jelenlegi felső vár alatt húzódó sziklafolyosók és termek egy része, amelyet ugyancsak sziklába vágott, mélyebb szinten fekvő külső védelmi öv erősített. Az ásatások igazolták, hogy kezdetben a siroki vár is magánvár volt, amit csak később alakítottak ki végvárrá. Legrégebbi építménye a lakótorony volt, ami a felsővár közepe táján emelkedett. Erre épült az öregtorony, mely kisebb területű volt, mint a lakótorony, fala vékonyabb, felépítése is egyszerűbb, mivel nem a várúr lakott benne, hanem az őrség. Ezt fallal vették körül és tornyokkal erősítették meg a sarkokon, a falakon belül pedig lakó és gazdasági épületeket emeltek. A siroki vár is ilyen belsőtornyos vár volt, amit a 13-14. században alakítottak ki. A torony a többi résztől független építmény volt, azért is, hogy adott esetben önállóan is tudja magát védeni. Mint az ilyen típusú várak többségében, ebben a várban is kialakítottak egy nagyobb termet (lovagterem) fogadásokra, tanácskozásokra, valószínűleg a lakótoronyban. A felső vár közepén ma is jól látható kettős dongaboltozat ezt sejteti...

A vár igazi védelmi rendszerét az alsó vár jelentette, ahol három ó-olasz rendszerű bástyát emeltek. A sarokbástyák homloksíkjait ferde falak alkották, a sarkokat nagyméretű kváderkövekkel alakították ki. Az északnyugati és délnyugati bástyák külső oldalának kövei közt sok félköríves és gyémántmetszéses díszítésű, másodlagosan felhasznált kőfaragvány látható. Ezek a környék egyik lepusztult románkori templomának főpárkányából származnak. A külső védelmi öv leghatározottabban a vár északi oldalán látható, alul a sziklába mintegy 4 méter mély 4-5 méter széles árkot véstek. Ezt az árokrendszert gazdasági udvarként is használták: a sziklafalba sütőkemencéket vájtak, és olyan kisebb méretű pincében is folytatható építményeket is kialakítottak, amelynek felmenő falát is sziklából faragták ki.

A felső vár délkeleti oldalán a belső lakótorony két falcsonkja még áll, ahonnan lépcső vezet az északi fal alatt húzódó, sziklába vágott folyosókba, melyek néhol kisebb helyiségekké bővülnek. Észak felé három lőrésszerű nyílás az északi oldal védelmét biztosította. A felső vár déli oldalfalának közepe táján kisméretű, kör alaprajzú védőtorony falmaradványa látható. A felső várat övező védőfal átlagos magassága 2 méter, és a falszövetben többszöri átépítés nyomai figyelhetők meg.

Az alsó várba a sziklába vágott gyalogkapun kívül egy másik bejárat is vezetett. Azt a kaput az északnyugati bástya homlokfalán alakították ki, és a kapu előtt kisebb méretű, sziklába vágott farkasverem is biztosította a védelmet. A kapu felett lehetett az a tábla, melyet Országh Kristóf helyeztetett el az alsó vár ó-olasz bástyákkal való megerősítésének emlékére. Az északkeleti sarokbástya tövében 270x300 cm szájnyílású mintegy 20 méter mélységű feltárt kút van, amelyhez a külső védelmi övből még a 16. századi építkezések előtt sziklába vágott árok vezetett. A felső várba csak gyalogos juthatott be, és az alsó várba is, legfeljebb csak lovas, mert a kapu mérete, illetve a bejárat után következő udvarrész nem tette lehetővé a kocsik közlekedését. Ezeket feltehetően a sáncban védett árokrészben tarthatták.

A várat ismertető munkák gyakran említik az alsó és a felső várat elválasztó sziklafalban látható negyedgömb metszetű „ülőfülkéket”. Ezek azonban olyan helyen vannak általában, hogy megközelítésük még létrával is igen nehézkes. Nemcsak helyük, de méretük miatt is ezek inkább méhészkedéssel hozhatók összefüggésbe. A vár alatti sziklákon több helyen olyan kaptárfülkék nyomai figyelhetők meg, amilyenek a megye más területén is vannak. Talán ennek a korábban kialakult méhészgyakorlatnak megfelelően vájhatták ki ezeket a fülkéket a nehezebben megközelíthető helyekre, bennük fonott kasok, vagy fából készült bödönök is állhattak.