Aláírták a várfelújítási projekt támogatási szerződését
Március 29-én a siroki alsóvárban ünnepélyes keretek között aláírták a „Végvárak világa – Sirok barlangvár, turisztikai központ” elnevezésű pályázati projekt támogatási szerződését. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Programja keretében 365 millió forinttal támogatott beruházás a közbeszerzésieljárás után nyáron kezdődhet el, és a tervek szerint 2011 decemberére ér véget.
A várban rendezett ünnepségen Sós Tamás az Észak-magyarországi Regionális Tanács társelnöke, országgyűlési képviselő, Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója, Lakatos István, Sirok polgármestere, Kápolnai Nagy Ágnes, a projekt marketing vezetője vett részt. Lakatos István, a község polgármestere kiemelte, hogy több mint két évtizede már annak, hogy tetőt álmodott a vár tetejére, ez most részben teljesülhet. Az 1994-ben a nemzeti örökség részévényilvánított vár állagmegőrzésére és megmentésére számos lépés történt. Kiépítették a várhoz vezető utat, kialakítottak gépkocsi- és négy autóbusz-parkolót, létrehozták a vár faláig húzódó szennyvíz- és ivóvízhálózatot, az elektromos vezetéket. Dr. Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az uniós pályázatoknak köszönhetően a Siroki vár a nyolcadik olyan hazai műemlék, amely jelentős támogatást kap a felújításhoz. Az önkormányzattal való példás együttműködést külön is kiemelte. Ennek jegyében Lakatos Istvánnak átadta a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága Baráti Körének elsőszámú tiszteletbeli tagságát igazoló oklevelet. Végül a projekt elemeiről hallottak a meghívott vendégek.

