Új letölthető kiadványok
Megújult és folyamatosan bővül a 10 nap a Mátrában sorozatunk! Új kiadványunk a 10 nap 10 természeti érték.
Épül a várjátszótér
Ebben az évben lezárult a a Siroki felsővár régészeti feltárása. Fülöp András régész és csapata 2012. tavaszán a „Mulató palota” feltárásával folytatja a munkát. A téli állagromlás megelőzésére Fülöp András, a Nemzeti Gondnokság és az Önkormányzat lelkes csapatának közreműködésével letakarta az eddig feltárt falakat.
A tájháznál jó ütemben folynak a munkák. A képeken az épülő várjátszótér látható.

Régészeti feltárás kezdődött
A Siroki vár EU projekt részeként Fülöp András és Héczey-Markó Ágnes régészek végzik a feltárási munkát. A várrom alsó, 1562 körül épült, bástyákkal megerősített részét az 1960-as évek végén-1970-es évek elején Kovács Béla, a Dobó István Vármúzeum régésze már feltárta, ez az a hely, ahol jelenleg a rekonstrukció munkálatai zajlanak. A felsővárban, melynek magja minden bizonnyal a 13. századra tehető csupán 2003-ban volt kisebb szondázó ásatás Az újraindult feltárások az alsóvárból felvezető sziklalépcső fenti, érkezési területére irányulnak. Itt az eddigi adatok szerint talán egy kapuépítmény maradványát sikerült megtalálni, továbbá egy többosztatú épület alapfalait, annak járószintjét. Az előkerült leletanyagban túlnyomórészt 17. századi török kerámiatöredékek (kályhaszemek, talpastálak, rézedény-töredékek) kerültek elő. A folyamatban lévő ásatástól további eredmények is várhatók, teljes kiértékelésük a közeljövő feladata.
Siroki vár napja
Mintegy ezer vendég érkezett az első Siroki vár napja rendezvényre. A programot hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága. A program a török kort idézte meg, a várutolsó fénykorát, az 1550-es éveket. Nagy sikert arattak a gárdonyi Bandiera zászlóforgatók és tatai Gölbasi vitézek a Pálffy kompániával. Az estét az egri Blackrose’ Night reneszánsz rockzenekar koncertje zárta.
Mátrai múzeumok éjszakája
Negyedik alkalommal várta vendégeit a Mátrai múzeumok éjszakája. Több mint százan látogattak el Sirokba is, ahol a József Attila civil házban fogadta a vendégeket Lakatos István polgármester. A vár történetéről és a felújításról Kiszelyné Tóth Anett tartott rövid előadást, akinek kutatási területe a siroki vár, azon belül is Országh Kristóf élete.
A vendégeket a Siroki várban a naplemente várta, így az élmény még inkább különleges volt. A vár bejárása mellett kocsikázás is várta a látogatókat, Borics József pedig a könyvtárban kalauzolta a vendégeket és mutatta be Borics Pál szobrászművész hagyatékát. Mindehhez a köretet a sirokiak vendégszeretete adta, akik frissen sült macokkal (tócsni) fogadták a messziről jött vándorokat.
Siroki vár az új Mátra turista térképen
A Cartographia kiadásában idén újra megjelent a közkedvelt Mátra turistatérképe, ahol a Siroki vár is megjelent. Remélhetőleg ezzel is mind többeknek lesz kedve megnézni hazánk egyetlen barlangvárát.
Lendületben a Siroki vár felújítása
A tavaszi jó idő beköszöntével új lendületet kapott a Siroki vár rekonstrukciója. Hétről hétre látható, ahogy haladnak a falazási munkákkal. A felszín alatti munkálatokkal már végzett a kivitelező így a vezetékek elhelyezése és a csatornázás is már megtörtént. Természetesen a felső vár továbbra is látogatható, és a hagyományos Siroki várnapok június harmadik hétvégéjén várja a vendégeket.
Átfúrták a Siroki várhegyet!
A Siroki vár felújítása új szakaszba lépett. A jó idő beköszöntével gőzerővel megindulhattak a munkálatok. A felújítási munkák fontos lépése a szikla átfúrása. A várban épülő vizesblokkok számára a most elkészült két 17 méteres furaton keresztül fogják odavezetni a vizet, csatornát és áramot. Ezzel párhuzamosan halad a várnyereg térrendezése.

















